A Vueltán is két szakasz a Lampre Meridának

Óriási győzelem a végére.
Írta: Takács Tamás
 
A Lampre-Merida csapatának a Giro és a Tour után a Vueltán is sikerült szakaszokat nyerni, ráadásul az utolsót, Ruben Plaza győzelmét nyugodtan nevezhetjük az év szökésének! Ezzel az olasz WorldTour-istálló az egyetlen, mely mindhárom nagy körversenyen tudott győzni.
 
150915 vuelta 2
 
Csak a pontosság kedvéért, az Giro d’Italia-n négy szakaszt zsebelt be a Lampre-Merida, kettőt Sacha Modolo, míg egyet-egyet Diego Ulissi és Jan Polanc révén. A Tour de France-on ugyancsak emlékezetes etap és szökés végén a spanyol Ruben Plaza ünnepelhetett, míg a Vueltán a 13. szakaszon a portugál Nelson Oliveira egy jól időzített magányos akció után bebiztosította, hogy a spanyol körversenyről se távozzon üres kézzel a fuksziaszínű mezes csapat.
 
150915 vuelta 4
 
A slusszpoén azonban csak ezek után következett, a Vuelta összetett versenyét is eldöntő 20. etapon, miközben a legfőbb esélyesek éppen a piros trikóért meccseltek. A négy első kategóriás emelkedőt tartalmazó 175,8 kilométeres távon Ruben Plaza, miután egy nagyobb szökevénycsoport tagjaként kezdte meg a második hosszú emelkedőt, hamarosan úgy gondolta, bevállal egyedül. 115 kilométer volt hátra, amikor elköszönt a szökevénytársaktól és elkezdte építeni előnyét. Ebben segítségére volt a kiváló aerodinamikai tulajdonságokkal bíró Merida Reacro Team bringája is.
 
150915 vuelta 3
 
Nem sokan hittek benne, hogy a spanyol megcsinálhatja a „hero-szökést”, azaz nyerni a szakasz jelentős részét egyedül megtéve, de Plaza kitartott. A sík részen két perc fölötti volt már az előnye az üldözőbollyal szemben, s mire mögötte rájöttek, hogy az utolsó két emelkedőn csak minimálisan tudják csökkenteni a hátrányt, késő volt. A Lampre-Merida kerekese nagyon megszenvedett a sikerért, de megérte, hosszú ideig emlékezetes győzelmet aratott!
 
150915 vuelta 5