Nem vennék biciklit látatlanban.
Én mondjuk szoktam futócipőt venni a neten, mert egyrészt, nagyjából tudom, mire van szükségem, és melyik márkától mit várhatok. Másrészt, max. 4 hónap alatt szétrúgom, szóval nincs marha nagy jelentősége. Harmadrészt, a két testvérem összesen négy lába nagyjából ugyanakkora, mint az enyém, szóval elég jól lehet velük cipőket cserélgetni. Tehát nem gondolom, hogy a netes vásárlás kipróbálandó cuccoknál ördögtől való lenne.
Ennek ellenére sem vennék biciklit látatlanban. Márpedig, a bolti, ránézéses vásárlás csak annyival jobb, hogy legalább tudom, nem a kicsinyített mását veszem (mint az az alibabán valakivel már előfordult), a színét sem a képernyőm beállításai határozzák meg, és a méretet legalább hozzávetőlegesen be lehet lőni.
Vidd el!
Erre a problémára találta ki a Merida a tesztprogramját, ami immár 9. éve fut, és amiben az az egyetlen megdöbbentő, hogy ugyan miért nem csinálja mindegyik márka. A lényege, hogy miután a neten, boltban, katalógusban kinéztünk egy-két nekünk való jószágot, besétálunk a programban részt vevő boltba, és a paripával az oldalunkon sétálunk ki, miközben a tulajdonjoga még nem vándorolt át hozzánk. A kereskedő szempontjából nézve, az lehet, hogy szegény tesztbringa kicsit megkarcolódik, kopik a fogassor, vagy valaki csúnyán megerőlteti a váltót, és persze a váz rejtett repedéseit is nehéz lekövetni. Viszont, ha mondjuk több mint kétszázért veszek biciklit, akkor szeretném kipróbálni is, és azt fogom megvenni, amelyiket próbáltam… Ez nyilván egyénenként változik, de félmillánál és afölött már garantáltan nem szeretnék zsákbamacskát. Sőt, ha nem muszáj, úgy egyáltalán nem szeretnék.