Merida 2017: sokkal színesebb paletta

A Bikemag cikke. Írta: Takács Tamás
A teljes cikk itt olvasható.

A Merida az egyik olyan márka, amely évről-évre elkényeztet minket az újdonságok bemutatóit illetően, mire augusztus végén kilátogatunk az Eurobike-ra, a kiállított kerékpárok jelentős részét már nemcsak láttuk, de ki is próbáltuk…
 
 
Persze azért jó volt összességében látni a 2017-es kínálatot, amivel kapcsolatban a legfeltűnőbb az új színek megjelenése volt! Nagyon is örvendetes ez, főleg sok unalmas év után, amikor a tipikus Merida-zöldön kívül szinte csak egy-egy csík formájában jelentek meg az egyéb színek, a női kerékpárok esetében pedig leragadtak a pinknél és a lilánál.
 
 
Jövőre az egyik legszínesebb márka lesz a Merida, a zöldnek is több, élénkebb árnyalata szövi át a palettát, de lesz kék, szép világoskék, narancs, piros, meggypiros bringa is, szinte minden kategóriában. Természetesen nem csak a design szempontjából szolgálhatunk újdonságokkal, a standon visszaköszöntek a szezon közben már jórészt megismert jövő évi modellek.