Merida eOne-Sixty 700 teszt

A BikeMag cikke. Írta: Vizdák János.
 
Minden teszt bringát várok valamiért, ha más nem a kíváncsiság hajt. A most tesztelt Merida eOne-Sixty 700 azért izgatott nagyon, mert az analóg kistesóját a One-Twenty 7000-et hajtom most, és nagyon szeretem. Persze, hogy kíváncsi vagyok, mit tud a nagy vas?! Igazából, leginkább az analóg tesójához, a klasszik One-Sixtyhez lehetne hasonlítani, de sajna azt még sosem nyúztam. Feltételezhetően, lenne különbség a két névrokon közt, már csak a geometriai adatok alapján is, illetve az analóg verzió Float linkes rugóstag bekötésű, az elektromos verzió fix bekötésével ellentétben. Ráadásul az elektromos verzióban hátul 27,5-es, elöl pedig 29-es kerékméret van, míg a másikban mindkettő 27,5 colos. Ezekután fura lenne, ha nem lenne kicsit más a két bicaj.
 
 
A váz ennél a modellnél alumínium, ami engem nemhogy nem zavar, de inkább örülök is neki, mármint, ha az enyém lenne, hisz itt a súly már nem igazán számít. A eOne-Sixty 700 konkrétan 24,8 kg pedállal, L-es méretben, ha karbonból lenne, akkor meg mondjuk kb. 24 kg lenne. Így is, úgy is szar emelgetni, nem az a szűk kiló fogja megváltani a világot. Viszont az alu vázas modellek érezhetően olcsóbbak, talán a hőelvezetés is jobb, de főleg szerencsés, hogy bár a karbon, egy fantasztikus anyag, de egy ilyen nagy súlyú bicaj ha eldől akkor azért az nagyobb eséllyel sérül, ha szerencsétlenül odacsapódik valamihez, mint mondjuk egy 9 kilós XC bicaj. Szóval ennek is meg van a pozitívuma. A karbon egyik nagy előnye, hogy szebb formájú vázakat tudnak belőle faragni, de ez ebben az esetben pont nem teljesen igaz. A Merida ugyanis kimondottan pofás, vagány, agresszív kiállású gépet csinált aluból is.
 
 
A cikk még nem ért véget, olvasd tovább.
 
 
700_telslv_MY2021.jpg
2021 Merida eOne-Sixty 700
Terméklap