Northwave Fahrenheit téli kerékpáros cipő teszt

 
 Aki olyan nemnormális, hogy télen is teker... 
 
Egyet tesztelek, kettő lesz belőle
A lábamon márciustól októberig jellemzően flipflop papucs van - természetesen teniszütőmintás frottírzokni nélkül - még akár hétköznapi közlekedős bringázás közben is, ezért aztán kifejezetten izgatottan álltam egy téli országúti kerékpáros cipő tesztelése elé. Fázni persze én is tudok, de nem szeretek, úgyhogy 15 fok alatt könnyes szemmel (a meleg időjárást siratva) lecserélem a jól bevált vietnámit valami zártabb megoldásra. Az időjárás szeszélyének köszönhetően szinte egyből jöhetett is a Northwave Fahrenheit téli kerékpáros cipő tesztje. Ebből az egy tesztből egyébként rögtön kettő is lesz, mert az országútra szánt Fehrenheit és a terepre való Celsius téli cipő tulajdonképpen csak a talpkiképzésben és a sarokkialakításban tér el egymástól, úgyhogy minden más mindkét változatra igaz lesz.
 

 
Northwave 
A Northwave kerékpáros ruházatai már régóta elérhetőek magyarországon is, de úgy istenigazán egy-két éve kezdett el dübörögni az olasz márka itthon. Arról tavaly már megbizonyosodtunk, hogy szenvedélyből nem szenvednek hiányt és emellé professzionális termékfejlesztés is párosul. Az ezévi őszi EuroBike-on ezt a pozitív képet tovább növelte, hogy a dizájnban fiatalosabb és extrémebb új szériák mellett árban is kedvező irányt vett a cég. 
 
Northwave Fahrenheit
A gyártó ajánlása szerint -10 és +15 Celsius fok közötti hőmérsékletben nyújtja az igazán tutit a téli országúti kerékpáros cipője, amit a magam ízlésére szabva -15 és 10 fok közére módosítok (ennél hidegebb időre a plusz bundabéléssel ellátott Northwave Celsius Arctic ajánlott, ezt is megkaphatod a hazai forgalmazótól külön rendelésre). Első ránézésre szembetűnő a rengeteg szellőző panel a felsőrészen és a talpon egyaránt, ami bizalmatlanságot kelt a vízhatlanságot illetően - végülis ez egy téli cipő és nem búvárruha, nem!?
 
Nos, ha hiszed, ha nem, akár még búvárruhának is elmenne, mint ahogy a teszt alapján kiderült.
 
Tűzön nem, de vízen át...
Téli kerékpáros cipő lévén a Fahrenheit magasított bokarésszel rendelkezik, ami már első ránézésre megkülönbözteti a nyári típusoktól. Ezen kívül viszont legalább annyi - ha nem még több - szellőző felületnek látszó panel borítja, mint egy extrán hűs nyári cipőt. Ez egészen addig elbizonytalanít a vízálló képességről, amíg el nem olvasom a felső tépőzáron lévő feliratot: Gore-Tex. Ez a kötőjellel összekötött pár betű az egész univerzumban ismert nemzetközi rövidítése az "özönvízben sem ázol el, de befülledni sem fogsz, mert eszméletlen jól szellőzik"-nek. Olyan, mint a "szelfi", vagy a "lájk", mindenki tudja miről van szó.
 
Országúton is áldásos, de terepen talán még fontosabb, hogy akár telibe gázolhatsz egy tengelyig érő patakon is, vagy olvadó latyakos dzsuvában, a cipő belseje száraz és meleg marad. Víz csupán azon az útvonalon juthat be, ahol a lábad is, a cipő szárán keresztül, arról meg amúgy is érdemes gondoskodni, hogy a nadrágod is vízzáró legyen és azt ne betűrd, hanem húzd rá a cipőre (ez egyébként is csak extrém csapadékos időjárás, vagy különösen pocsolyás terep esetén lehet probléma).
 
Befelé tilos, kifelé oké
A szellőzés mindkét oldalon és még a cipő talpán is biztosítja, hogy ne fülledjen be a lábam és ezt az izzasztó tekerés utáni nedves zokninyomok hiánya is igazolta, miközben a pamut alsóm már befülledt egy normál nadrágban.
 
Téli cipőnél a szellőzés a hőérzet miatt is kiemelt fontosságú, mert a világon az egyik legszörnyűbb, amikor benedvesedik a zoknid, amiben aztán elkezdesz fázni (Ne nyírd ki a Gore-Texet! Egy jó nedvszívó pamut zoknival kombinálva lehet bármilyen szuper szellőzős a cipő, fázni fogsz. Használj technikai zoknit!). 
 
Amivel a pedált taposod
A Fahrenheit talpa karbonnal erősített üvegszál, ami merevebb a sima műanyagnál, de kevésbé merev, mint egy full karbon talp (akárcsak a Northwave Fighter országúti cipő esetén). Átlagos téli edzésekhez egy egyszerű halandónak, hétköznapi közlekedéshez meg pláne több, mint tökéletes. Nagyobb sebességnél és kiállva kapaszkodásnál is hatékony hajtást tett lehetővé.
 

 
A Northwave kerékpáros cipők talpainak precíz tervezéséről a tavalyi gyárlátogatás során is megbizonyosodhattunk és ez a Fahrenheit talpán is visszaköszön. A talajérintkezésnél szükséges gumibetétek minimalizálásának eredményeképp mindössze a saroknál és az orrnál helyeztek el egy-egy vékony darabot. Gyalogolni nem kifejezetten kényelmes, de ez nem is cél országúti cipőnél, vagy mondjuk úgy, hogy huszadrangú kérdés. Inkább jegyezném meg itt azt az apró tervezési hiányosságot, hogy rövid használat után is a cipőtalp első része (ami a gumibetéten túlnyúlik) megsérült. Valószínűleg nem is a séta, sokkal inkább a megállások, letámasztások alkalmával, legalábbis erre utalnak a nyomok. Ha néhány milliméterrel még előrébb helyezték volna ezt a gumit, akkor nem sérült volna a talp. Ez a sérülés egyébként teljességgel elhanyagolható, de ha már teszt, akkor teszt.
 
Kényelmes-e!?
Ezt a blokkot úgy kezdtem - milyen meglepő -, hogy belebújtam. Bármennyire is masszívnak tűnik kívülről, belebújni olyan könnyű, mint... mint... mint valami, amit nagyon könnyű csinálni. Fórumokon olvastam olyan tapasztalatokat, hogy a megszokott lábmérethez képest nagyobbatt kellett venniük, mert szorított, vagy éppen volt csak jó a megszokot lábméretnél. Ehhez képest nekem a megszokott 44-es méretű cipőben még bőven maradt hely a felmelegedő levegőrétegnek - ami egy téli cipőnél alapvető -, de akár vastagabb-, vagy két technikai zokniban is kényelmesen elférek benne.
 
Rögzíteni az SLS gyorsrögzítővel lehet, ami pont olyan, mint a snowboard bakancsomban: egy húzással rápasszítom a lábamra és a csattot a fűző tövébe tolva, a csatt karját felengedve rögzítem. Gyors, hatékony és egyszerű, a kioldása szintén. Egyedüli macera ezzel, hogy jelentős mennyiségű zsinór marad lógva, amit valahova a nyelv és a láb, vagy a nyelv és a külsű takaró tépőzár közé kell (lehet) betömködni, lehetőleg úgy, hogy ne nyomjon és ne hulljon ki majd menet közben - hozzáteszem, akár jobbra, balra, vagy középre tettem, sosem zavart és nem is esett ki.
Az SLS-en felül két részből álló tépőzárakkal lehet rögzíteni a bokához a cipőt, illetve ez a neoprénnek tűnő anyag (én mindent neoprénnek nézek) melegíti és védi a nedvességtől a bokát is. A felső részt először, majd fedésben rá az alsót - ez a ráfedés hatékonynak bizonyult a csapadékkal szemben is.
 
A rögzítés kellően hatékony ahhoz, hogy a kényelmesebb, szellősebb lábtér ellenére ne csúszkáljon a cipőben a lábam. Még akár kiállva tekerésnél és a pedált felfelé húzás közben sem emelkedik el a talpam a cipőtől - a bokánál kíméletesen, de határozottan tart.
 

 
Biciklizni jó, de azon kívül mi van?
A kerékpáros cipőben elkerülhetetlen legalább néhány lépés megtétele, mielőtt/miután a bringán ültünk. A Fahrenheit ilyen tekintetben is hű marad országúti kerékpáros cipő mivoltához, vagyis kényelmetlen, de inkább úgy mondanám, hogy torz, idétlen járásra kényszerít. Ez persze nem kifejezetten a Fahrenheit, hanem úgy ámblokk az országúti kerékpáros cipők hibája sajátossága.
 
Ha a járás kényelme viszont szempont (terepen bringázásnál, vagy hétköznapi, munkába járós, közlekedős felhasználásnál), akkor a Northwave Celsius lesz az ideális választás, aminek körbe futó gumírozott talpa egész kultúrált járást enged még SPD klipsszel szerelve is (Sőt, egyes fórumokon még olyan beszámolókat is olvasni, hogy normál taposó pedállal használták elégedettséggel).
 
Ízlésről vitatkozni...
Fekete. Akárhogy is nézem, ez bizony fekete, amit csupán a hátsó piros-sárga Northwave logo és a felsőrészt pókhálóként átszövő világosszürke csíkok törnek meg. Személy szerint imádom a színeket, amikkel - az eddigi tapasztalatok alapján - a Northwave is bátran garázdálkodott, bár minden tarkabarka terméküknél igyekeztek gyorsan megjegyezni, hogy visszafogott fekete-fehér változatban is elérhető; valószínűleg a piac még mindig a "mindenhez passzoló" színvilágot preferálja.
 
A láthatóság jegyében sem bánnám, ha harsány színével, vagy legalább a világos betétek fényvisszaverő képességével növelné a biztonságomat az amúgy is sötétebb téli időszakban, de sajnos nem teszi (Ellenben a Northwave Artic Commuter már Be Visible! Be Safe! szellemben készült harsány színben és ha szeretnéd, a hazai forgalmazó szívesen hoz Neked belőle)
 
Ha a fények játékától eltekintek, akkor viszont egy sportosan elegáns, megjelenésében is masszív kerékpáros cipőnek ítélem meg a Northwave Fahrenheitet.
 
Kinek, mire
A tesztelés során leghidegebb mínusz 2-3 fokban volt alkalmam kipróbálni és gyakorlatilag nem jutott eszembe, hogy akár fázhatna is a lábam. Aki 10 fok alatt csak a görgőre esküszik, annak maximum szobadísznek, vagy virágtartónak lenne jó, viszont aki szeret, vagy akinek elkerülhetetlen hidegben is tekerni, annak a Northwave Fahrenheitet szívből ajánlom, mert tökéletes megoldás hideg és nedves időjárás melletti kerékpározáshoz.
 
Tovább árnyalva a képet, téli országúti tekeréshez, edzéshez a Northwave Fahrenheit tökéletes megoldás, terepre és hétköznapi tekeréshez a Northwave Celsius a nyerő - igaz, ez utóbbi bő száz grammal nehezebb terhet jelent lábanként (Fahrenheti 44-es: 399 gramm, Celsius 46-os 532 gramm).
 


A cipőt megtalálod weboldalinkon is:
Fahrenheit 80101050 10
Northwave Fahrenheit
Terméáklap