Profi pulzusmérő okostelefonhoz

A vindózfónos mezítlábfutó szerint...

Biztos vagyok benne, hogy minden futóval/sportolóval előfordult már, hogy csak hüledezett a többi futó/sportoló szeszélyein, legyen az akár ruházat, technika, kiegészítő, vagy kütyü. Az elmúlt pár évben arra kellett rájönnöm, hogy
"ami valakinek felesleges, furcsaság, baromság, vagy akár egyenesen ördögtől való, az másnak maga a messiás."

 

Ilyen például az okostelefonnal sportoló humanoid esete is. Míg egyesek szerint egy valamire való sportoló profi sportórával fut és telefonját magával sem viszi, addig mások szerint marha jó dolog, hogy az amúgy is már megvásárolt eszközt a fészbukozás mellett mondjuk sportolásra is használja (persze szigorúan facebook megosztási lehetőséggel).

Őszintén szólva, én szeretek a telefonommal futni. Van benne GPS, hozzá megfelelő app (nekem az Endomondo jött be) és akár fotón meg is örökíthetek egy szép napfelkeltét futás után. Az nem kifejezetten érdekel, hogy még sport közben is elérhető legyek, inkább az "egy-eszköz-mindenre" elv tetszik.

A Sigma - gondolom - végzett egy kiadós piackutatást és arra jutott, hogy bőven van elég magamfajta okostelefon-fan, ezért érdemes beléjük feccölni némi fejlesztést. Így született meg a Sigma ANT+ Comfortex+ Bluetooth Smart pulzusmérő öv, ami semmi más, mint egy pulzusmérő öv, annak viszont nagyon az. Az ígéretek szerint EKG-pontosságú szívritmusérzékelője van és bluetooth kapcsolaton keresztül képes kommunikálni az okostelefonos appokkal (pl. Endomondoval nagyon szépen) és így azoknak is fityiszt mutathatok, akik eddig a pulzusmérős óra mellett érveltek (A pulzusmérés értelmét amúgy ebben a cikkben elég behatóan firtatjuk...).

WindowsPhone oprendszerrel rövid bűvészkedés után összepárosítottam a két eszközt és onnantól kezdve már azt is meg tudtam állapítani, hogy mikor ér utól a szívroham egy-egy hegymenet közben. Okostelefonhoz, okosöv.

Egy olyan szerint, aki nem érti...

A kütyümániás kolléga igazat beszél. Tényleg nem értem hogyan lehet telefonnal futni. Bárhol is hordod zavaró. Kézben, zsebben, kis tokban. Az egyet fizetsz sokat kapsz előnye viszont ténylegesen megvan. Kocafutó minek vegyen drága órát ha a telefonja is tudja majdnem mindazt? A telefon kompatibilis bluetooth-os övekkel még egy pofont kaptak az órák és barátaik.

A Sigma ANT+ Comfortex+ Bluetooth Smart pulzusmérő öv

Mit is lehet mondani egy pulzusmérő övről? Fekete. Működése a szokásos, ha már ismerjük az ilyeneket. Kicsit be kell nedvesíteni, nyálazni a szenzorokat aztán mehet fel a mellünkre.

A Sigmának voltak olyan sajátosságai régebben, hogy gyaníthatólag nem kicsi német Helgákra optimalizálták az övet és snájdig magyar lányokra nem lehetett eléggé szorosra állítani, így mindig lecsúszott használat közben. Gondolom mostanra észrevették a hibát, ugyanis a 10 éves lányomra is rá tudtam állítani és saját gladiátor mellkasomra is. Iphone okostelefonon saját Sigma app-al (erről lejjebb bővebben) egyből kommunikál, Endomondoval sem volt baj. A MapmyRide csak előre listázott gyártók termékeivel hajlandó szóba állni és a Sigma nem volt benne egyelőre. Erre érdemes figyelni. Arra is, hogy az ilyen Bluetooth Smart technológiával ellátott öveket nem a Bluetooth menüben kell párosítani, hanem az app-ban magában (WindowsPhone-on nem feltétlenül volt ez igaz).

A Blutooth Smart a vezeték nélküli kapcsolat egy fejlesztett verziója minek a legnagyobb előnye az alacsony energiaigénye. Az R1 például az alapbeállítással (1 mp-es jelek) napi 1 óra használat mellet 1.3 évet(!) bír elemcsere nélkül!

Sigma Move

A Sigma persze saját app-ot is ajánl az övhöz amit Sigma Move-nak keresztelt el. Természetesen ingyenesen tölthető le, de csak az Appstoreból, Apple termékekre. Ezt mondjuk nem értem, de mindegy. 
Ha kicsit kielemezzük a működését azt mondanám, hogy

"a Sigma azoknak szánja mind az övet és az app-ot akinek ténylegesen való."

A hobby sportolóknak. Szerintem aki tempót akar futni nem igazán fog telefonnal bohóckodni a kezében... kivéve persze windózfónos kollégát.

Persze a pulzusmérős öv nem csak futóknak való. Ott ahol nem zavar a telefon a mozgásban (túra, séta, kerékpár stb...) egy R1 öv okos telefonnal együtt kiválóan használható. Ehhez alkalmazkodik az app, ami minden elvárhatót hoz azt is szépen, átláthatóan de ellenben a közkedvelt alkalmazásokkal ennek nincs desktop verziója. A kész edzéseket facebookon és twitteren tudod megosztani, de exportálni, összehasonlítani stb.. már nem lehet.

Ellenben amit tud, azt a legtöbbnek kielégítő módon és mint említettem szépen letisztultan teszi. Mutatja a szívritmust (mily meglepő), megtett távot, az útvonalat. Van rajta automata km részidő is, és a szívritmus tartományokat is be lehet állítani. Tulajdonképpen minden érdemi infót mutat, amit egy hobbi futónak tudni érdemes...

Szóval, ha okostelefonodat futás közben is magaddal viszed, de azért szeretnél EKG-pontosságú szívritmus infókat kapni magadról, kattints ide!